Ugrás a tartalomhoz

Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij
Született

Gyinszkaja
Elhunyt1960. november 27. (71 évesen)[1]
Moszkva
Állampolgárságaszovjet
Foglalkozásapszichológus
IskoláiBekhterev Research Institute
KitüntetéseiA Szovjetunió Állami Díja
SírhelyeNovogyevicsi temető
SablonWikidataSegítség

Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij (oroszul: Иван Афанасьевич Соколянский) (1889. március 25.1960. november 27.) orosz-szovjet gyógypedagógus, a halmozottan sérültek gyógypedagógiájának egyik jeles művelője.

Szakmai munkássága[szerkesztés]

Harkovban dolgozott a vakok intézetében, amely mellett 1923-ban létrehozott egy „iskola-kliniká”-t, ahol 8 siket-vak tanuló egyéni tanításával foglalkozott. Tanítványai közül különösen Olga Ivanovna Szkorohodova (1911-1982) tűnt ki és vált szakmai körökben világszerte ismertté, mint az Amerikai Egyesült Államokban élő Helen Keller.[2]

Szkorohodova 5 évesen vesztette el látását és hallását, Szokoljanszkij intézetében tanult, majd a Moszkvai Egyetemen pszichológusi oklevelet, később kandidátusi fokozatot szerzett és Zagorszkban, a halmozottan sérültek világhírű intézetében dolgozott. Olga Ivanovna Szkorohodova is, mint sorstársa Helen Keller, könyveket adott közre arról, hogyan érzékeli egy siket-vak ember körötte a világot: „Hogyan látom a világot körülöttünk” (1947); „Hogyan látom és képzelem el a világot?” (1954); „Hogyan látom, képzelem el és értem meg a körülöttünk lévő világot.” (1972).

Szokoljanszkij új módszert kísérletezett ki a siket-vakok beszédtanításához. Tanítványai „kézzel követett szájról olvasás” révén jutottak el a folyamatos beszéd használatához. Szokoljanszkij elsőként tervezett és készített speciális eszközöket siket-vakoknak (Braille-telefon, olvasógép, mechanikus kommunikátor, stb.). Az ő elgondolásai szerint kezdte meg működését a zagorszki intézet.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Bachmann, W.: Biographien sowjetischer Defektologen. Neuburgweier, 1972. 85. (Angol-német-orosz nyelven: Giessen, 1979. 94-95.)